Megérkezett a válasz a Sándor-palotából

 

Dr. Áder János köztársasági elnök elfogadta dr. Geréb Ágnes nemzetközileg elismert szülész-nőgyógyász kegyelmi kérvényét és felmentette a rá kiszabott börtönbüntetés letöltése alól. 

Köszönöm mindazoknak, akik az évek során kiálltak mellettem, és tevékenyen vagy biztatásukkal, szeretetükkel segítettek átvészelnem a mögöttem álló nehéz időszakot– nyilatkozta a 66 éves szülész orvosnő, majd hozzátette: az ítélet nem csak rólam szól, hanem a szülés-születés szabadságának elismeréséről is. Annak a belátásáról, hogy az államnak el kell ismernie a nők arra vonatkozó természetes igényét, hogy felelősen dönthessenek a szülést érintő körülmények kapcsán.

Dr. Geréb Ágnes küldetésének és életművének középpontjába a szülés-születés szabadságát állította – a gyermekáldást vállalók önrendelkezési jogának kibővítését.

Dr. Geréb több mint négy évtizedes munkásságának eredményeképpen többek között mára a tiltott helyett általános gyakorlattá vált az apák részvétele gyermekeik születésénél, valamint az, hogy rendelet létrehozásával is elismertté vált az otthonszülés létjogosultsága. Ez utóbbi nem csak az otthoni szülést választók lehetőségeit tágította, hanem nagyban kihatott a kórházi gyakorlatra is, és ezzel a doktornő háborítatlan szülésért, a nők és gyermekeik jogaiért folytatott küzdelme jelentős változást hozott a magyar társadalomnak.

 

Forrás:freegereb.hu

partnerek

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak.