Skip to content

Boksay Rita

Település: Budapest, Pest megye

Mobil: 06 20/975-3845

Email: holboksay@axelero.hu, holboksay@gmail.com

2000 óta éreztem a bensőmben a dúlaságot, és 2002 eleje óta vagyok képzett dúla.

Pápán születtem, de kétéves koromtól Keszthelyen nőttem fel. Csodaszép város, nekem ez a víz melletti kisváros a szabadságot jelentette, nyáron esténként úszni a tükörsima tóban, lebegni a vízen, hullócsillagokat látni. Télen addig száguldani korcsolyával, míg a szemközti partot el nem éred, reflektorfényben látni a hóesést a jégről, érezve a forraltbor illatát. A mólón randevúra sétálni.

Majd megismerkedtem életem nagy szerelmével, és Budapestre költöztem. Itt egy nemzetközi ingatlantanácsadó cégnek lettem a munkatársa, és a Magyarországra érkező külföldi cégek munkatársainak kerestem otthont arra a néhány évre, amit itt töltöttek.

Sokat dolgoztunk, utaztunk az első években, azután megérkeztek a lányok szépen sorban: 1999-ben Kata, 2001-ben Rita és 2004-ben Julcsi. Én sokszor sokféleképpen voltam boldog, de a gyermekeim születésekor megélt boldogság már-már földöntúli volt. Örök optimista vagyok. Szeretem az élet minden cseppjét.

Távolról indultam, de azután a gyermekeim születésével kibújt belőlem az anyatigris, és egyre tisztább lett számomra, hogy a születéstől, ettől a nagy csodától nem tudok teljesen eltávolodni, sőt egyre közelebb kerülök hozzá. 2002-ben Érden, a Napvilág Születésházban végeztem el a dúlaképző tanfolyamot. Engem egy kicsit másképp hoztak közel a szüléseim a dúlasághoz, nekem csodaszép szüléseim voltak kórházban, és én éppen ezért szeretnék hozzásegíteni minél több kismamát, hogy nekik is ilyenek legyenek.

Miért csinálom? Azért, mert nem tudom nem csinálni. Beleszerettem a születésbe, és összeszorul a gyomrom a nehezen megélt, szörnyű szüléstörténetek hallatán. Azt szeretném, ha helytől függetlenül egyre több anya szülhetne méltó módon csodaszépen!!! Mi a fontos a számomra? Segíteni a kismamákat, hogy minden információt megkapjanak, minden kérdést fel tudjanak tenni, és legyen aki válaszol valamennyire. Vagy ha nem tud válaszolni, megkeresi azt, aki tud. Legyen valaki, aki biztosan ott van egy karnyújtásnyira, akire bármikor számíthatnak, segít, ha kell csak a jelenlétével, kezeivel, szavaival. Hogy fel tudjanak készülni ne csak a baba érkezésére, hanem az azt követő időszakra is, a szoptatásra, a lelkükben történő változásokra, a párjukkal való törődésre.

Hát ez lennék én. Semmi különös, csak egy boldog, bohókás, kicsit szétszórt soha fel nem növő nőszemély.

Az SZJA 1+1 százalékának felajánlásáról továbbra is lehet elektronikusan és papíron is rendelkezni

2025. május 20-ig.

Köszönjük szépen, ha 2024-ben a MODULE részére ajánlottad fel az adód 1%-át!
Ha teheted, kérjük, hogy 2025-ben is támogasd egyesületünket!

Neked csak pár kattintás, nekünk nagy segítség!

Magyarországi Dúlák Egyesülete
Adószámunk: 18691676-1-42